“Nemrégiben egy sikeres és rendhagyó találkozásunk volt a Nagy István miniszter úrral az Agrárminisztériumból, aki biztosította az erkölcsi és szakmai támogatását a Magyar-Afrika Hét rendezvényünkre és elfogadta a meghívásunkat.” – meséli France Mutombo, Alapítványunk elnöke.
Az agrárszektor kiemelt terület lesz a rendezvényen, így örömünkre szolgál, hogy az agrárminiszter és az Agrárminisztérium képviselői jelen lesznek az eseményünkön.
A magyar Agrárminisztérium számos oktatási projektet indít különböző afrikai országokban, mintafarmokat létesít és újabb fejlesztési-kutatási együttműködéseket szándékozik kezdeményezni a térségben.
Fontos kiemelni, hogy a magyar egyetemek egyre nagyobb számban fogadják az önköltséges vagy ösztöndíjas afrikai diákokat – illetve a magyar vállalkozók egyre több technológiát, know how- tudást és innovatív termékeket visznek Afrikába.
A találkozón szó esett a bilaterális együttműködésekről, amelyek a Magyar-Afrika Hét keretében is testet öltenek majd.”
Nagyon várjuk, hogy megvalósításra kerüljenek a következő hónapokban ezek a tervek!