Az ország felsőoktatási intézményei közül elsőként a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán alakult meg Afrika Kutatóközpont 2009-ben, melynek a kezdetektől Prof. Dr. Tarrósy István egyetemi tanár a vezetője.
A Kutatóközpont azzal a céllal jött létre, hogy legyen hazánkban olyan kutatási potenciál, s ennek kifejlesztésével párhuzamosan olyan szakemberképzés, amely képes kinevelni olyan személyeket, akik értik és ismerik Afrika problémáit, egyben lehetőségeit, összességében Afrika realitásait. Ezáltal gazdagíthatják a magyar tudományos teljesítmények sorát e vonatkozásban is.
Az AKK 2010 óta kétévente rangos nemzetközi Afrikanisztika-konferenciát szervez Pécsett. Ez valójában a magyar Afrikanisztika felvonuló terepe és ünnepe is egyúttal. A pécsi szerkesztésű Afrika Tanulmányok folyóirat mára az MTA C kategóriás szakfolyóirata, idén 11. évfolyamát adják ki. A Kutatóközpont tagjai folyamatos terepkutatásokat folytatnak Tanzánia, Ruanda, Kenya országaiban. A Kutatóközpont továbbá Erasmus+ nemzetközi kreditmobilitás partnerségek kiépítéséhez is hozzájárult Etiópia, Botswana és Kenya relációjában valamint a 2016-ban létrehozott MTA Afrika Albizottság létrejöttében is tevékenyen részt vett. Az albizottság titkára az AKK vezetője.
Pécsi Tudományegyetem
A Pécsi Tudományegyetem 20 000 hallgatójával, több mint 5000 külföldi hallgatójával, 1400 oktatójával és kutatójával, 10 karával Magyarország egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye és a tudás központja a Dunántúlon. Gyökerei 1367-ig nyúlnak vissza. A PTE a klasszikus értékeket képviseli, miközben a jelen és a jövő kihívásaihoz is sikeresen alkalmazkodik. Az oktatási területek széles skáláját lefedve messze túlmutat Pécs városán. A PTE önálló karral működik Szekszárdon, valamint jelentős képzési programokat folytat Kaposváron, Szombathelyen és Zalaegerszegen, valamint külföldön, Zomborban is.